Bacalari horror

Viki

Mostani mexikói utazásomról nem terveztem blogot írni, hiszen már részletesen beszámoltam róla tavaly nektek, de valami olyan dolog történt most velem, ami igencsak érdekes! Aki rendeszeresen olvassa a blogom az tudja, hogy már többször utaztam egyik kedvenc országomba Mexikóba. Most újra leírhatnék sokmindent, amit előzőleg megosztottam veletek erről a millió színű országról, de inkább a friss mostani élményeiről számolok be. Számomra ez az utazás kicsit sem úgy végződött, ahogy kellett volna. Szomorúan indult és még szomorúbban ért véget. A szomorúságom oka, hogy alig egy hónapja itt hagyott az életem egyetlen értelme, drága kis virágszálam Nyufikám. 2019. Julius 13. a nap mikor itt hagyta a földi létet. A hiánya pótolhatatlan, borzasztó veszteség számomra. Nyolc hosszú éven át volt Ő a társam a mindennapokban. Elkísért a világon mindenhová. Imádtunk együtt lenni. Beutaztunk egy csomó országot földön, vízen, levegőben is otthonosan mozgott. Csodálatos kis lélek volt egy igazi földre szállt kisangyal. Különleges kapcsolat és összhang volt közöttünk! Felfoghatatlan, hogy nincs itt mellettem. Rettenetesen hiányzik. Képtelen voltam feldolgozni a fájdalmat, hogy a kezeim között halt meg a szerelmem....nem tudtam otthon maradni, menekülnöm kellett valahová....Újra Mexikó felé vettem az irányt, ahová úgy terveztem, hogy majd Nyufi is elkísér....de sajnos már csak lélekben volt velem...de ne szaladjunk ennyire előre....

Mindenek előtt meg kell említenem, hogy az eddigi legjobb légitársaság a Qatar és az Emirates után, most már nekem a Delta. Tökéletes a kiszolgálás, kényelmes még a turista osztálya is, kifogástalan az étel és ihatsz amennyit csak kívánsz, akár csak a régi szép időkben. Aki sokat utazik az tudja, hogy ezek a szolgáltatások egyre ritkábbak a légitársaságoknál, mert annyira növekszik az utazók száma, hogy már emiatt esetlegesen szűkülnek a szolgáltatások. Egyes tengerentúli járatok leginkább már a fapados légitársaságokhoz hasonlítanak és azt a szintet ütik több százezer forintos jegyárak mellett. Nevetséges!

Másfél évvel ezelőtt jártam Mexikóban legutóbb. Azóta rengeteg minden változott. Meg sem ismertem Tulumban az ucákat annyi új ház épült. Rengeteg a turista mindenki özönlik be, még annak ellenére is, hogy egyre durvulnak az utcai kivégzések és leszámolások már a Yukatán félsziget ezen pontján is. Még ennél is riasztóbb a tulumi tengerpart látványa. A helyzet az, hogy teljesen letérdelt és elveszett a part. A valaha csodaszép tűrkíz színben pompázó tenger mostanra egy vöröses zöldes színű gusztustalan hínárokkal tarkított partszakasz lett, mely rettenetesen bűzlik és tele van bogarakkal így esélytelen megközelíteni a tengert. Totálisan alkalmatlan lett a fürdésre. Sajnos nem bírnak vele a helyiek. Hiba minden erőfeszítés hegyekben áll Cancuntól Muhahalig kb.. Lehetetlen ilyen mennyiséggel felvenni a versenyt. Nem tudják elpucolni. A globális felemelegedés hatására megváltozott áramlatoknak köszönhetően ez az úgynevezett szargrass vagyis ez a hínár szerű gusztustalan képződmény millió számban ömlik kifelé a valaha gyönyörű fehérszínű homokot és a turizmust totálisan tönkretéve. Mikor megláttam elsírtam magam...nincsen szavak erre. Teljesen kivégezzük mi magunk ezt a csodaszép bolygót. Összetört a szívem. Ha ez így marad ide soha többet nem fognak túristák jönni...egyenlőre mindenki tehetetlen a természeti katasztrófával szemben...borzasztó helyzet áll fenn.

Nyilván ezek után nem sok kedvem volt a part közelébe menni, minek is tettem volna. Más alternatívát találtunk Dórika barátnőmmel a fürdésre. Mint ismeretes rengeteg laguna és cenote áll rendelkezésre ezen a csodás félszigeten, így nem szenvedünk hiányt, ha szép környezetben akarunk lubickolni. Vannak olyan cenotek, ahol egészen magasról lehet ugrálni a kristály tiszta kék vizben. Éltem is a lehetőséggel és első ugrásom után nagy csattanás közepette szokás szerint elhagytam a fél pár fülbevalóm...szomrú leszek ilyenkor, mert ezt is anyától kaptam, ahogy az elmúlt jó pár darabot és újfent elhagytam őket. Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz a legkisebb veszteségem, ami ezen az utazáson ér majd.

Próbáltam relaxálni és kipihenni az elmúlt időszak fájdalmát...de hát ez nem így megy. Dórika barátnőmnek van egy édes vizslája Nutella, aki már igazi caribi vizsla lett itt, közel hét év alatt. Nagyon komoly lelkű kutyus és elképesztően intelligens, akár csak Nyufim volt...mi sem bizonyította jobban, hogy egyik este kinn ültünk a teraszon és beszélgettünk Dórikával. Sajnos Ő is elvesztett valakit, így neki is nagy fájdalom nyomta a szívét. Szóval Nyufiró beszélgettünk épp, mikor Nutella egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott a viselkedése...nyüszített, ugatott és mereven nézett két pontot egy fa lobján, ahol semmi nem volt a leveleken kívül, és felette a csillagos égbolt. Ugatott egyértelműen kommunikált valakikkel....mi megszólalni sem tudtunk csak a hidgrázás futkosott rajtunk folyton....volt ott valaki, illetve valakik....soha életemben nem éreztem még ilyen közel senkit sem magamhoz egy másik dimenzióból, mint akkor ott este! Minden porcikkámmal tudtam, hogy Nyufi van ott velem...zokogtunk és csodálkozva néztem Dórikával együtt, hogy velünk megtörténik ez. Totálisan lemerevedtünk és blokkoltunk. Belegondolni sem hétköznapi egy ilyen szituba pláne, ha valaki szkeptikus, és ateista. A hitetlenek számára az a rossz hírem, igenis létezik a túlvilág, ha hisszük, ha nem. Döbbenetes, ami történt velem...ott volt Nyufi és ezt tudata is velünk Nutellán keresztül! Csoda történt  Tulumban varázslatos energiák összpontosultak egy gyönyörű kertben, csillagos ég alatt! Hálás vagyok, mert most már biztosan tudom, hogy van túlviág...tanúm is van rá!

Ezek után nehéz bármit is mondani, de megpróbálom folytatni.

Végre volt alkalmam megnézni a csodás kis szigetet is, amit Cozumelnek hivnak. Eddig ez kimaradt. Nagyjából Playa del Carmennel szemben van és csak komppal lehet átutazni. Olyan 50 perc az út. Egyik nap fogtuk magunkat és áthajóztunk, reménykedve abban, hogy ott talán nem olyan súlyos a tenger helyzete, mint máshol a Yukatánon. Tévedtük. Sajnos ott is ez a látvány fogadott. Viszont volt egy jó napunk, mert béreltünk egy kis rozsdás kb. negyven éves zöld színű pusztulat kis bogarat és azzal tettünk egy kört a szigeten. Két fotóm marad erről az utazásról, ezt sikerült megmentenem:

Ittlétem alatt kipróbáltam főzőtudományom is. Persze nem mentem nagyon messze, de ha már ilyen csodálatos gyümölcsök és zöldségek országát taposom kihagyhatatlan volt, hogy készítsek egy finom guacamolet és egy magós-ananászos smootit íme:

Ha itt vagyunk Mexikoban érdemes ellátogatni olyan helyekre, ami kevésbé túristás. Mi az egyik kedvenc helyemmé vált kis vendéglőt látogattuk szeretettel. Egy helyi arcokkal teli, kis lepukkant étterem, ahol olyan finom halat sütnek, amilyet soha életemben nem ettem még. Egyszerűen csoda, minden ízében tiszta fehér husú, ámde kívülről nem valami jó marketinggel ellátott halacska. Nekem fontos a hal, mert nem eszem húst és a feérjebevitelt ilyen tiszta anyagokkal szeretem pótolni. Nem vagyok híve a fehérjeporoknak. itt mutatom a halacskát, ami meglehetősen nagy és riasztó, íme nyersen és kisütve:

Egy csodálatos szállodát is meglestem a jungle közepén Tulumtól pár kilométerre, ami még top secret, de beengednek, hogy posztolj onnan és tudasd a világgal, hogy hamarosan megnyitja kapuit a második Azulik hotel a Yukatánon...azt hiszem a hotel olyan lesz, mintha elutaznánk az Avatar világába...egyszerűen döbbenetes építészeti csoda...soha nem láttam ehhez foghatót, olyan mintha a természetben járnánk, de közben ez már az emberek által létrehozott varázslat...DiCapriot beelőzve azt hiszem csak akkor lenne lehetőségem majd itt szobát foglalni, ha megnyerném a lottó ötöst:)

                     
 
Alig vártam már, hogy lemenjünk az általam imádott Bacalarra. A tó amit úgy hívnak, hogy a hét színű tó. A tó, ami rabul ejt, ahol a víz összeér a felhőkkel. Olyan mintha az ember a mesében lenne.

Két hét alatt úgy alakult, hogy háromszor is megnézhettem a tavat. Első körben egy motorcsónakot vittünk le, hogy kipróbáljuk a tavon. Azt tudom hozzáfűzni, hogy van mit még tanulni e téren. Egy csónakot csak úgy nem olyan egyszerű elhagyatott parton vízre tenni, ahol nincs arra igazából alkalmas hely...nem baj én nagyon jót múlatkáztam azon a napom. Csónakáztunk picit a gyönyörű vízen, hiszen végül vízre tettük, majd mikor kiderült, hogy ez így nem biztos, hogy négy főnek plussz egy vizslának van kitalálva, inkább feladtuk, meg amúgy is elhagytuk az elektromos motort, ami kimentett volna, ha baj van....szal hagyjuk. Így első látogatásom kedvenc helyemre nem egészen úgy sült el, ahogy vártam. Tudtam, hogy jó lenne vissza menni még, és élvezni a tó kínálta gyönyörű színeket, lagúnákat, fotózni és pihenni...

Nem kellett sok hozzá, hiszen két nap mútán Dórikával foglaltunk egy szállást, elég pazar kilátással a tó partján helyezkedett el. Kibéreltünk egy hamisítatlan cabanat vagyis bungallót egy éjszakára...úgy vártam mint egy gyermek, hogy újra ott lehessek a tónál és megmártózzak türkízkék vizében.

Megérkeztünk szombat délután vittük Nutellát is. Elfoglaltuk a szállásunkat, ami tényleg nagyon laza hamisítatlan hippis környezetben volt. Az ágyam a felső szinten egy nyitott tetejű szalmatető alatt helyezkedett el. Nagyon romantikus, ahogy mindent átjár a levegő a nyitott réseken és körülöleli ágyamat a baldachim. Nyugtáztam hogy itt nagyon jót fogok pihenni. Bacalar mindenképp megér egy misét...egy év alatt itt is rengeteget fejlődött. Számtalan étterem nyitotta meg kapuját és már nem az a kis elhagyatott tavacska, mint tizenegy éve, mikor itt jártam először. A természet persze ugyanolyan lenyűgöző, az szerencsére nem változott nem úgy mint a tengerpartokon. Sajnálom, hogy idővel minden helyet felfedeznek és elárasztja a turizmus, de én még szerencsésnek mondhatom magam, hogy láthattam ezt a helyet, amikor még szinte érintetlen volt. Rengeteg fotóm van amit tavaly készítettem ám idén ennyi, amit sikerült megmentenem....

Ha Bacalárra jössz kihagyhatatlan a hely legjobb étterme a Finesterre Bacalar. Akkor nyitotta meg kapuit, mikor tavaly itt jártunk Dórival. Akkor indultak és mára már egy nagyon felkapott hely lett, ahol alig találsz asztalt. Igazi hamisítatlan Olasz ízek Mexikóban.:) Csodálatos konyhával. Persze Mexikóban van még mit tanulni udvariasságból és a kiszolgálásból. E téren Thaiföldhöz tudnám hasonlítani.

Miután sétáltunk egyet már a nap is kezdett lebukni a horizont alatt. Lassan mi is visszatértünk a kis szállásunkra és korán nyugovóra tértünk, mert nagyon fáradtak voltunk. Aztán jó pár óra elteltével olyan hajnali öt lehetett lehetett, mikor irgalmatlan zajra ébredtünk...kiment Dórika és láttuk, hogy két srác kajakokat pakol vízre, mert hajnali vizi túra van kinézőben...nem is értettük hogy a f@szba lehet vak sötétben kajakozni, de özönlöttek az emberek és mindenki mást leszarva hangosan nevetgélve ültek be a csónakjukba mintha délután négy lenne ez tartott egy órát legalább majd kievezte. Tajtékoztunk Dórikával. Persze ezt nem lehetett szó nélkül hagyni. Reggel írtunk a tulajnak, aki Dórika jó barátja és elmondtuk neki, mi történt hajnalban. Persze meakulpázott, mert a kölcsönző nem az ő üzemeltetése alá tartozik és így nem tudott mit mondani. Sajnálta és kárpótlásul elvihetünk ingyen egy két személyes kajakot, ha át akarunk menni a lagúnába, azt nem kell kifizetni. Ennyi. Reggel átgondoltuk és megdumáltuk Dórival hogy hajrá, viszont volt egy kis probléma. Mégpedig az, hogy ki kellett csekkolnunk a szobából, mert vendégek jöttek utánunk, így a cuccaink és a kutya nem tudott hol maradni. Éppen ezért úgy döntött Dóri, hogy marad a parton Nutellával, én meg menjek be egyedül kajakozni, és evezzek át a kedvenc lagunámhoz. Mi sem egyszerűbb gondoltam. Minden vágyam az volt, hogy átmenjek a vakító színű gyönyörű lagúnába, amire már több, mint egy éve várok.

Meglátásom szerint okafogyottá vált a két személyes kajak amit kaptunk, így én magamhoz ragadtam egy egyszemélyeset és a telefonommal, amit a szarongomba tekertem elindultam egy piros színű kajakkal a túlpartra. Körülbelül másfél km távolságra lehetett, de max kettő. Elindultam. Csak ámultam milyen csoda a hely kajakból méginkább. Kivettem a telómat, ami egy zipp lockos zacsiban volt és gyönyörű képeket készítettem a természetről. Esküszöm, hogy ez az egyetlen hely, ahol összeérnek a felhők a vízzel. Valami eszelősen vadító. A színeket le sem lehet írni olyan mesebeliek. A kék minden árnyalatát megtalálod a tó vizén. A felhők szinte táncolnak a víz felszínén, tényleg ámulatba ejtő....csináltam pár fotót, majd újra eveztem. Egy ideig nem is volt baj, csak elkezdett nagyon fújni a szél és elég nagy hullámok kavarodtak a vízben. Nem hagytam, hogy a félelem úrrá legyen rajtam nem vagyok egy feladós típus eveztem a laguna felé, ahol rengeteg hajót láttam pihenni....Egyszer csak egyik pillaatról a másikra azt vettem észre, hogy a hajóm indokolatlanul elkezdett imbolyogni. Majd kikerekedett szemmel láttam, hogy a nem a hullámok miatt történik mindez, hanem azért, mert merül a .urva kajakom a tó kellős közepén....ATYA ÉG!....nah nem szeretném senkinek kívánni azt a pillanatot, mikor ez tudatosult bennem. Egy tó közepén hatalmas hullámok közepette kiderül, hogy a kajakod lukas baszki és gyakorlatilag együtt süllyedtek. Óriási para volt azonnal visszafordultam, de pontosan tudtam a koreográfiát, hogy már késő, mert a vízben végzem...nem kellett egy perc és már borultam is a kajakkal. A napszemüvegem leesett a fejemről, majd azonnal a szarongba csavart telefonom után próbáltam kapni, de minden olyan gyorsan történt és annyira megijdetem, hogy esélyem nem volt a telefont elkapni, egy pillanat alatt a mélyben landolt. Sokkot kaptam. Semmi másra nem tudtam gondolni csak arra, meg kell jegyeznem hol is vagyok most nagyjából. A sokkos állapotom leginkább a kevésbé hétköznapi helyzetem miatt adódott és amiatt, hogy tudtam a tó tele van aligátorokkal, így no way az úszás!....Nem tehettem mást, csak kiabáltam, mint egy rossz horror filmben, hogy please help meeeee.....persze ott ez akkor nagyon nem volt vicces...senki nem halotta az üvöltésem, hiába integettem a távolban robogó hajónak a kajakra támaszkodva az evezővel, semmi....nem tudom az érzést megosztani, mert borzasztó volt...fuldokoltam és tehetetlen voltam max kiúszok, de lehet nem érek partot, mert addig elfogyaszt egy krokodil basszus....

Óriási szerencsémre pár perc elteltével jött mögöttem egy nagyobb hajó, akik kimentettek a vízből és kivittek a partra a kajakkal együtt....gondolom nagyon nem kell részleteznem, hogy mit éreztem mikor húsz méter méllyre süllyedt a telefonom....

Ez elsüllyedt...zokogógörcs órákon át...minden odalett, de minden. Harmincezer fotóval, több mint ezerötszáz telefonszámmal, információkkal, kódokkal tele elnyelte a bacalari tó a telefonom...és ami a legjobban fáj az egészben, hogy a kiskutyám fotói is odalettek...nem elég, hogy elvette tőlem a Jó Isten ŐT, most még a képeimet az emlékeimet is akarta....a szívem tépték ki....egyszerűen ez már túlment számomra minden határon...összerogytam. Egy dolog járt a fejemben csak. Azonnal búvárokat szerezni. Közben megérkezett a hotel tulaj is, aki nem értette, hogy történhetett ez, mivel ő megmondta, hogy melyik kajakot vigyük el. elmagyaráztuk neki azért nem azt vittem, mert egyedül mentem és nem akartam két személyes kajakkal evezni. Dobta magáról a cinket...pedig, ha valakit lehetne a történtekért okolni az a tulaj, mert ilyen kajakot nem lehet a többivel együtt kinn hagyni a parton törötten az már kuka ugyebár. Ugyanis el volt törve.

Igéretet kaptam, hogy mindjárt itt lesz a búvár, aki segít, de a mindjárt három óra múlva jött. Így nem lett aznap merülés...Persze ez Mexikó és itt nem úgy történnek a dolgok, ahogy azt te europai fejjel elképzeled. Az azonnal és a rögtön itt pár órába telik. Órák teltek el mire odajött a leszervezett búvár...addigra már bukott lefelé a nap és olyan szögben állt, hogy semmit nem lehet látni a víz alatt, ha lemerülsz. Nyilván ezt én is tudtam tíz évnyi búvárkodás után...maradt a szomorúság. Úgy éreztem bármit megadok csak keresse meg valaki a telefonom...a Búvár srác megigérte, hogy holnap megtesz minden tőle telhetőt, és megbróbálja megkeresni. Sajnos nem  tudtuk Bacalarban maradni, így haza kellett vezetnünk Tulumba, majd másnap reggel újra vissza Bacalarra. Nehéz lenne leírni milyen éjszakám volt azzal a tudattal, hogy a telefonom 20 méter méllyen ázik egy tóban...zokogás.

Másnap korán reggel visszamentünk Bacalarra. Csodával határos módon a megbeszélt időre megérkeztek a srácok ketten, hogy segítsenek. Hoztak egy kis zodiakot( gumi motorcsónak) és  négyen meg egy Husky kutyával bementünk a vízre. Próbáltam nagyjából behatárolni, hogy hol is lehetett a baleset...Az a baj, hogy a vízből ezt a távolságot már nagyon nehéz volt megmondani, hiszen másként látsz onnan mindent...a két srác egymást váltva merült le. A víz alatt jó nagy köröket bejárva próbálták a tó fenekén keresni a telefonom...sajnos nem jártak sikerrel...valószínűleg a homok elnyelte a telefonom örökre, minden adattal és emlékkel együtt az elmúlt évvel benne...

És igen nem volt Icloudom, mert utálom és nem volt biztonsági mentésem most az egyszer, mert új volt a telefonom...

https://vilagaim.blogstar.hu/./pages/vilagaim/contents/blog/82888/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?