A Szent földön jártam....

Viki

Ki ne tudná Jézus Krisztus csodás és egyben szomorú történetét? Vajh van e a világnak olyan szeglete, ahol nem ismerik ezt a szomorú soha fel nem dolgozható keresztre feszítés történetét?... Ám mielőtt elkezdenék jó keresztény lévén a Bibliával példálózni elgondolkodom, milyen nagyon nagy  szerencsével áldott meg a Jó Isten, hiszen ott lehettem és bejárhattam az útnak egy részét, amit Via Dolorosának hívunk és ahol Jézus Krisztus, Isten szent fia az utolsó útját megtette hátán, saját keresztjét végigcipelve, mielőtt keresztre feszítették volna.

Most nem a szokásos wizz aires járat repített a Palesztín zsidósággal örök harcban állókhoz, hanem a helyi légitársaság az El Al airlines. A döbbenet ki is csapódott az arcomra Ferihegyen, amikor kajak szétszedtek és nekiálltak a Moszad emberei kérdéshalmokat zúdítani rám....A minek megyek a hová megyek, a meddig maradok, a kihez megyek, volt a leglájtipájtibb kérdésecske. Gondoltam magamban, közöd? Bakker Amerikában nem szedtek így szét soha.....akkor ezt most miért? Majd mikor vettem a bátorságot és vissza kérdeztem, hogy erre mi szükség van a fiatal „nemzetiségi“ srác bőröndöm átvizsgálása közben nemes egyszerűséggel közölte: 

Hölgyem minket utálnak a világon a legjobban és minket támadnak a világon a legtöbben, így itt van a legnagyobb biztonságra szükség és a mi légitársaságunknak kell lenni a legbiztonságosabbnak a világon....jaaa vagy úgy, hát most már mindent értek köszi haver... gondolhatod, hogy ezek után nem volt több kedvem kérdezgetni, annyira meghűltem. Emiatt meg kell mondjam, az amúgy is szokásos parás repülésem ezen út alkalmával meghatványozódott, magyarul úgy féltem, hogy majd be szartam! Nem nyugodtam meg sőt... 

Persze túléltem a fapadnál is fosabb utam. A repülőút iszonyat nagy csalódás volt, ósdi lepattant gép repített olyan kiszolgálással kiegészítve, hogy hiába van pénzed, akkor sem tudsz kaját venni a gépen, mert mire odaérnek hozzád, a légiutas kísérőnél elfogy minden, ami ehető és vehető... mivaaan? 

Érthetetlen volt számomra, de éhen maradsz, ha nem viszel szendvicset, legalább is én így jártam... Cserébe meleg és hamísítatlan telavivi lazaság fogadott. Mivel sok szomszédos országban jártam már, így nekem annyira nem volt fájdalmasan szembetűnő az a félelmetes látvány, hogy ha jobbra, ha balra nézek mindenhol fiatal katonagyerekek és kezükben ott a legkomolyabb fegyver. Nyilván sokan tudják, hogy Izraelben kötelező a katonaság nem csak a fiúknak, hanem a lányoknak is! Én személy szerint adom és Viktorunk helyében elgondolkodnék a katonaságunk erősítésén, mert sokszor röhögő görcsöt kapok a mai fiatalság felhozatalán hazánkban... 

Szal ne lepődj meg, ha mindenhol de tényleg mindenhol fegyveres fiatalokat látsz. Ők csak szolgálják a hazát és teszik a kötelességük alázattal, ahogy kell! Respect. 

Telaviv amúgy jó hely, bejött! Apropó nem első utazásom az országban ez, mert már volt alkalmam egyszer átsétálni egy szép szombati napon Jordániából Ejlatba. Igaz csak pár órát töltöttem ott, de a Holt-tenger Jordán oldalát kipipáltam már. Telavivban lazák és szabadszelleműek az emberek, ahogy kevés helyen... Minek is izguljanak, amúgy gyakorlatilag a kezükben a világ!

Rengeteg fiatal van és láthatóan boldogok, kicsit sem érezni rajtuk feszültséget, pedig ha valakin, akkor rajtuk lehetne a sorozatos Izrael ellen indított támadások miatt.... Az országban óriási a nemzetek keveredése. Rengeteg orosz él kinn, mondjuk hol nem, de itt feltűnően sok. Páran óva intettek ettől a négy napos túrától mondván sok támadás volt civilek ellen, de ez az a mondat, ami engem a legkevésbé sem ijeszt el egy országtól sem, max. körültekintőbb leszek oszt annyi. Inzultus nem is ért kint létem alatt, csak annyit kell megemlítsek, hogy Jeruzsálemben a siratófal látogatása után kifelé jövet már egy kisebb sikátoros utcában valaki jókedvmókakacagásból egy kb. méretes száraz kenyér darabbal küldött meg fentről. Nyilván ez kevésbé sem volt vicces, ráadásul konkrétan mellettem csapódott a betonba... nem írnék most, ha eltalál az biztos... hmm 

Nekem a küldetésemmel kellett foglalkoznom, mint oly sokszor máskor is, hiszen kint létem célja a fotózás volt. A csapatot én raktam össze, mint legtöbbször. Sikeresen találtam egy Izraelben élő barátnőm közreműködésével egy remek kis fotóst Sárát, aki bevállalta az elmebeteg túrám a Holt-tengerhez, a fotózás kedvéért. Sajnos úgy alakult, hogy kénytelen voltam kétszer is levezetni Telavivból, ugyanis először le kellett csekkolni, meg be kellett járni a helyszíneket, ahol majd másnap dolgozni szeretnénk... majd másnap már Sárával és kis csapatommal együtt újra levezettem hulla fáradtan...mondom kétszer levezettem... nézd már meg lécci a Tel Aviv Holt-tenger távolságot...mindezt egymást követő nap.

Agyrém hülyeség volt... metál karikás szemekkel fotózni indulni, alig alvással újra az egész tengert végigutazva reggel 6-kor sikerült is elindulnunk. Nyilván nekem a Holt-tenger legeslegvégén, a már előző nap szinte sötétben kiszemelt és az olajosnak ható csúszós vízben található egyik masszív só kövületére esett a választásom.

Miért is ne?

Akkor még nem tudtam, hogy életem egyik legnehezebb fotózása vár rám 50 fokban, kisminkelve, bodyban egy olyan tengerben, ami a legsósabb a világon és rohadtul nem a Karibi érzés fogad majd a vízben baszki.  

Mikor a Holt-tenger vizében akarsz gyalogolni számolj majd az érzéssel, hogy mintha egy fakír lennél és milliónyi tű szúrná egyszerre az egész talpad véresre! Persze itt még nincs vége, mert az amúgy kellemesen meleg víz sója rászárad a bőrikédre, azzal annyira nem lesz fincsi érzés aszalódni pár órát a napon és bájosan csücsöríteni... 

Mindezt én még meg tudtam spékelni azzal, hogy „mindent a jó fotóért címmel“ felfeküdtem egy masszív só kitüremkedésre, ahonnan úgy jó 20-25 percig nem álltam fel, csak pózoltam a fotósnak ezerrel, hogy haladjunk, mindeközben a kis csapatom többi tagját is érzékenyen érintette a talpukat szúró só. Majd gondoltak egyet és leléptek, mi meg ott maradtunk ketten a fotóssal a vízben, amíg a többiek szépen nyugodtan beszerezték a célnak megfelelő cipőt, hogy ne szúrja a lábukat a só a fotózáshoz szükséges derítésnél... Nyilván pont mire visszaértek a cipővel, mi már ugyan vérző seggel és miszlikre aprított lábakkal, de elkészültünk a fotóval... Akkor nem tudtam valahogy kedves lenni senkivel, szerintem legyen elég ennyi... minden tiszta vér volt és a sebeket rettenetesen marta a só a testemen... úgyhogy szép, szép meg fasza meg űber tuti, de hát itt érthető módon hamar betelt a pohár. Mondjuk az eredményét, amiért érdemes volt szenvedni épp most láthatja a nagyérdemű Budapest utcáin plakátokon hirdetve a jó cégért...Szorcsik Viki Masca Fashion. 

Nyilván nincs min csodálkozni, ha egy másik kevésbé harder helyszínen folytattuk a fotózást...végül is az már lájtibb volt, ott csak sivatag és kősziklák voltak, amit meg kellett mászni jó pár kiló cuccal a hátunkon, de cserébe egy csodás nemzeti park közepén találtuk magunkat... 

Itt már még fáradtabban és türelmetlenebb volt a csapat, plusz rendkívül frusztrált hogy nyilván sietnénk, nehogy ránk sötétedjen és meg hát ugye a szállodáig le kell vezetnem jó pár száz kilométert, a Gázai övezet mellett cseppet sem veszélytelen helyeken... so volt, ami aggódásra adott okot...  

Mint mindig, most is keményen odatettem magam és teljesítettem a rám rótt feladatot sikeresen. Meglettek a fotók és nagyon betalált a kampányunkhoz! Érdemes volt... de azért nem árt, ha páran elgondolkodnak azon, hogy egy ilyen fotózás nem a picsamutogatásos csücsörítős pózőrködés, hanem sokszor bizony embertpróbáló nagyon komoly feladat tud lenni! Én meg még kifejezetten az az állat vagyok, aki igyekszik megnehezíteni a tökéletesség érdekében a rám nehezedő dolgokat és a nincs lehetetlen, csak tehetetlen elvén elérni a legmacerásabban kivitelezhető helyszínt, akárhol is járjak és fotózzak a világban

Hulla fáradtan éjfélkor már szerencsésen ágyban tudhattam magam. Így még maradt másfél napom, hogy felfedezzem a maroknyi országot, ami persze sok mindenre nem elég. Gyermekkorom óta hívő ember vagyok... soha senki nem kényszerített semmilyen vallás gyakorlására, de még csak nem is javasolta, hogy járjak gyermekként hittanra, én mégis megtettem.

Valamiért kellett nekem. Gyermekként kezdett lassan belém ivódni a kereszténység. 

Sikerült eljutni Jeruzsálembe is ez alatt a rövid, de nagyon élmény dús, négy nap alatt. Egy biztos anélkül rendkívül szegény maradtam volna... 

Jézus Krisztus fájdalmas történetét megannyi filmen próbálták már ábrázolni és visszaadni, de amikor saját szemeddel látod és végigjárod az utadat, körbenézel és belegondolsz hol is vagy, bizonyára nem fogsz tudni megszólalni... elsétálsz a Golgotáig, a keresztre feszítés helyszínéhez, ahol tudjuk mennyi elmondhatatlan fájdalom megtörtént Krisztussal, amit a Szent Biblia is leír, arra soha nem tudnék szavakat találni... végig zokogtam Jeruzsálem minden szegletét... :( 

Örök hálával tartozom és köszönöm, hogy ide is eljuthattam. A szívemben és lelkemben hordom örökre, amit ott láttam... csak remélni merem, hogy teljesül majd a siratófalnál elmondott és leírt imám...

Egyáltalán nem azért, mert túlon-túl szentimentális lennék, de Velem tényleg sokszor történt már csoda az életem során, ami a mai napig megmagyarázhatatlan......A saját hitem továbbra is rendíthetetlenül őrzöm a szívemben, a lelkemben és a Jeruzsálembe való látogatásom csak megerősített mindabban, amit mindig is tudtam és éreztem.

Áldott, magával ragadó és szépségű hely. Csodáltam! Összehasonlíthatatlan Tel Avivval. Tisztaság rendezettség és csodálatos házak ölelik körül, amerre csak körbe nézünk. Nagyon szívesen élnék ott azt éreztem... 

Viszonylag rövid látogatásom alatt igen sok száz kilométert sikerült beleverni bérelt autónkba, ami egyébként nem volt vészesen drága ki lehetett bírni, azért feltétlen érdemes körülnézni a kínálatok között, ne ugorjunk be az elsőbe! Ami viszont nagyon meglepett, hogy irgalmatlanul drága Tel Aviv... a kaja, a szállás, a mindennapi lét horribilis... a szeszről ne is beszéljünk. 

Egy tuti, aki ide készül, töltse fel magát sékellel amennyiben nem akar pórul járni...

A rengeteg színes ételért egyenesen odáig voltam meg vissza... számtalan zöldséges étel fantáziadúsan elkészítve, természetesen sok helyen húsmentesen, ami nekem külön öröm volt most, hogy másfél éve nem eszem húst... Kegyetlen jó pékárúik vannak, mindenképp ki kell próbálni, ha szeretjük az édességeket. 

Sajnos nekem elég koszos képet festett a hétköznapi Tel Aviv...az utcák a házak nem az én világom tükrözték. Szimpatikus, hogy meglepő nyitottságot találsz a városban olyat, ami kevés helyen van. A melegség teljes mértékben elfogadott és nem kell szégyenkezni senkinek sem a nemi identitása miatt! Hol vagyunk mi ettől?

Szuper jó, hogy van tengerpartjuk, ahová imádnak lemenni az emberek és chillelgetni meg napozni vagy épp a naplementében gyönyörködni! Elképesztő mértékben megy az építkezés a városban, emiatt nem a legcsendesebb hely...

Mindenképp szeretnék még visszatérni Izraelbe, mert kevés időt tudtam neki szentelni. Egy biztos erős és összetartó nemzet és volna mit tanulnunk tőlük... 

https://vilagaim.blogstar.hu/./pages/vilagaim/contents/blog/39589/pics/lead_800x600.jpg
fotózás,Izrael,SzorcsikViki,Utazás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?